apafia

Apámat és testvéreit behívták a háborúba. Fegyvertelen szolgáltra. Munkaszolgálatos alakulatokba. Saját ruhájukban. Apámat, mint fehér karszalagost (felvette a protestáns hitet amikor feleségül vette a vallása szerint protestáns anyámat) – repülőtereket építeni és közutakat, illetve erdőt vágni a hátországban. A testvéreit, mint sárga karszalagosokat (mint zsidó vallásúakat) – a frontra, lövészárkokat ásni és aknákat szedni. Visszajött […]

Ütött a várva várt óra és szeptemberben első osztályba mentem. A tanárnénink nagyon szimpatikus és jóságos volt. Peták Anna-néninek hívták. Jó kedélyű, mosolygós, szép asszony, nagyon kellemes hanggal. Én a második padban ültem és csodálkoztam, hogy a gyerekek többsége oly nehezen tanulja meg az olvasást és írást. A tanulás egyáltalán nem volt teher számomra, olvasni

Saját érdeklődési körömben éltem, saját problémáimmal. Barátkoztam a nálam idősebb fiúkkal és lányokkal. Szerettem megfigyelni a természetet. A virágokat. Madarakat. Lepkéket, mindenféle bogarakat. Korán reggel, amint pirkadt, a tehenész legény furulyájától ébredtem. A pásztorlegény ment végig az utcán és egybegyűjtötte  a teheneket. Amikor odaért a házunkhoz, már volt mögötte pár tucat tehén és borlyú. A

Sándor nagypapám (édesanyám apja) nagy hatással volt rám. Hatalmas, erős, stramm férfi szilárd akarattal, aki mindent meg tudott csinálni a ház körül. Ezermester volt. Ács, földműves gazda, borász, virágkertész. Ha kellett, csizmát varrt, gyertyát öntött, egyszóval – bármit meg tudott csinálni, amit csak maguk el tudnak képzelni. Hatalmas erejű és erős szellemű ember. Verseket írt.

Anyám idősebb nővére, Gizi-nénném, a város másik felén lakott. Négy gyermeke volt: Gizi, Magda, István és Margó. Az idősebbek számomra már felnőttek voltak, de Margó velem egy korú volt. Gizi néni férje, Pista bácsi, állandóan betegeskedett, még az Első világháború lövészárkaiban felfázott. Ő kommunista volt. Amikor bevonultak a mieink, a cseh kommunista párt sok kommunistát

Esténként Nagyapánál gyűltünk össze, a konyhában. Mindig valami érdekeset meséltek a jelenlévők. Népdalokat énekeltek. Meséket hallgattunk. Mi a ház végében laktunk, a konyha és még egy szoba volt a miénk. A ház közepén albérlők laktak. Két felnőtt szép zsidó nő, Hermina és Mária Zigler. Nagyapának volt még egy közös spájza és egy borospince, benne nagy

(Első könyv, Budapest, 2011) Nem szeretném untatni az olvasót jelentéktelen részletekkel, életrajzom tényeinek és eseményeinek felsorolásával, amelyek még megmaradtak a mára már lyukas memóriámban. Gondolom ezek csak számomra képeznek értéket. Segítettek abban, hogy tudatosítsam önmagamat, a környező világot, az életet, valóságot, embereket, az ok-okozati összefüggéseket, és azt az egyensúlyt, amelyre a Világegyetem épül. Az emberek, népek,